Szerződéskötés előtt

SHARE
, / 1338 0

csatorna

Az önkormányzat vezetői Nagyvenyim után Baracson tájékoztatták az ingatlantulajdonosokat a hamarosan elkezdődő csatornázási munkákról, és azok fontosabb tudnivalóiról.

Mezőfalva, Baracs, Kisapostag, Nagyvenyim önkormányzati társulása befejezheti a szennyvízhálózat kiépítését: a beruházás II. ütemére, a szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére – amely az gatlanok jelentős részét érinti – megkapta a szükséges uniós támogatást. A Nagyvenyim után kedden Baracson tartott tájékoztatón szép számmal jelentek meg a lakók. Elsősorban az érdekelt mindenkit, hogy mikor kezdődnek a munkák, illetve érdekeltségenként – vagyis házanként – mekkora összegű hozzájárulást kell fizetni, és milyen konstrukcióban.

Várai Róbert polgármester bevezetőjében elmondta: a következő két év legnagyobb feladata előtt áll a település. Tanultak az első ütem hiányosságaiból, hibáiból, most fokozottabban odafigyelnek mindenre, a helyreállításra, az utómunkákra is – az új pályázat műszaki ellenőrzési rendszere szigorúbb a korábbinál, olyan, amely a kivitelezőt is precízebb, az előírások szerinti munkára ösztönzi.

Elhangzott a tájékoztatóban, hogy nem volt könnyű megtalálni azt a pénzügyi konstrukciót, amely az önkormányzatoknak és a lakóknak egyaránt megfelelő. A településeknek ezúttal nem kellett egymáshoz alkalmazkodniuk, a sajátos igényeknek megfelelően egymástól eltérő finanszírozási futamidőt, valamint havi törlesztést határozhattak meg. A beruházás egy községre jutó költségének alakulását nagyban meghatározta az adott település földrajzi jellege, valamint beépítettsége – így községenként eltérően alakult az egy érintett lakóingatlanra jutó érdekeltségi hozzájárulás átlaga is.

A lakók kérdéseire megnyugtató válaszok hangzottak el a baracsi fórumon, amely a polgármester szerint konstruktív volt. A végén felhívták a figyelmet arra, hogy szombaton és vasárnap a Faluházban várják szerződéskötésre a lakókat: személyi igazolványt, lakcímkártyát és adószámot kell magukkal vinniük. Pénzt – érdekeltségi hozzájárulást – egyelőre nem, mert befizetni majd csak a Baracs Víziközmű Társulat megalakulása után kell fizetni – a megalakulásról az önkormányzat külön értesíti a baracsiakat.