Közel ötszázan táncoltak a baracsi fesztiválon

SHARE
, / 1491 0

brcs1

Soha nem látott sikert könyvelhet el magának a baracsi Néptáncfesztivál: 470-en táncoltak a színpadon délután kettőtől hétig.

Mozdulni sem lehetett szombaton délután a baracsi faluházban: minden talpalattnyi helyen táncosok várakoztak vagy próbáltak. A Széchenyi Zsigmond Általános Iskola 12. alkalommal rendezte meg Néptáncfesztiválját. Kohuthné Tábori Margit igazgató szerint e rendezvénynek is köszönhető, hogy az alapfokú művészetoktatási intézményükbe járó 200 diák közül több mint 130 táncol. Valamennyien felléptek szombaton is, így bemutatta produkcióját a vendégeken kívül a Baracsi Néptáncegyüttes, a Czuppon Péter és Kuminka Zsuzsa vezette Szélescsapás, Kiscsapás, Kiscsipás csoport.

Várai Róbert polgármester stílusosan, néptáncos kalapban nyitotta meg a rendezvényt. A fesztivált Szárszó Lajos honosította meg, és kezdeményezése nyomán szép hagyománnyá vált, mondta a polgármester. Hozzátette: az elmúlt 12 év munkája teljesedik ki a példa nélkül álló részvételben, ami azért is öröm, mert a mai celebközpontú világban kevés figyelem jut a hagyományőrzésre.

A köszöntő után a fergeteges táncokat láthattak a vendégek: 25 néptánc együttes gyermek, ifjúsági és felnőtt csoportja csillantotta meg tehetségét. A közel ötórás műsor után a zsűri úgy döntött, hogy valamennyi együttes szereplését emléklappal ismeri el, hiszen mindegyik kiváló volt valamiben. A fesztivál vándorserlegét a dunaföldvári Örödögszekér Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportja nyerte el.