Annamatia makett

SHARE
, / 1578 0

Településünkön Annamatia római katonai táborhely volt a római korban, amelyet bizonyára sokan tudnak. Többször megfogalmazódott bennünk, hogy az egykori tábort makett formájában szeretnénk életre kelteni. Eljött az idő arra, hogy az elképzelésünket megvalósítsuk. Ez sok munkával, utánajárással, utána olvasással, nagy előkészületi munkával  jár, ugyanakkor kérem, hogy, aki kedvet érez mindehhez jelentkezzen az alábbi e-mail címen: horvathzs@baracs.hu, vagy személyesen nálam a Baracsi Közös Önkormányzati Hivatalban. Szeretnénk egy 5-10 fős csoportot megalakítani, a feladatunk a makett elkészítése lesz. Fontos kiemelni, hogy nem feltétlen szakembereket várunk, ahogy én sem vagyok az, egyszerűen nagyon érdekel a római kor, azon belül is a Limes, életkorhoz sem kötjük, aki önálló előkészületi és majd a ?kivitelezési? munkára alkalmasnak találja magát, nyugodtan jelentkezzen.

dr.Horváth Zsolt
jegyző